Chuck norris elszámolt végtelenig...kétszer...

Bizonyíték

Holdküllő

Holdküllő, éjbolygó, rémkalász, lámpaláz.
Rét nélküli égen a macskám fáramász.
Keresztül a kason szálló kakason
füleit hegyező norvég asztalos,
járdányi szigeten hajókat tördel,
mit tengersok vizenyő lomhán körbemos…

feszül a kereszt a fénylő hátakon,
dombokra hajló egünk a bánatom,
léptetek vagyok millió lábakon
rángó ritmus, kitárt nyárnyakon.

Ha üzensz átadom.

Voltaképpen elmegyek, ha hívnak újra
gyermeteg(re) hízlalom ha kell ha nem,
az én egóm az bármilyen.

De jó de szép fergeteg,
itt falevél a szörnyeteg
ha űz a csend a sok manó,
az orkán szíve lopva jó.

Furán áll a késelőn
a kézelő ha néz elő,
a teremben teremve áll,
hol körbe mindnek körszakáll
-ra hullt a nyál, mert festegetve
vásznon él a barnamedve.
Száz akord és kockakép,
beléddöfök hogyha szép.

Sátálgatni kellenénk,
hol fűz a fánk, és hídra lép,
a láb a kéz a kinntre néz,
a sorba mindhiába mész.
A sorban állva sejthetős
a durva kéz a lökdösős,
a pecsét rút szemébe látva
röhög rajtunk minden ős.

Pofa be ha ismerős!

Peremvonal

Elég magas volt ahhoz, hogy bizonyos fajta cipőket rühelljen felvenni.Akik hallották a megtűrt lábbelik jellegzetes kopogását közeledni a folyosón, megmerevedve,ott helyben ahol éppen tartózkodtak, ott várták be hogy a fintorgó tekintet rájuk vetüljön. Gerinctőből sanyrgató gyilkos testnyöszörgés visszhangzott különböző csontjak falán.Egyikük sem sejtette hogy az ajtóban feltűnő hófehérarcú fintorgás nem nekik, hanem a cipőnek szól, a pár tárgyilagos, csak a hivatalos dolgokról elvakkantott mondat pedig, amely szinte megszökni látszott a csillogó fogsorok közül, egyszerre tűnhettett színlelt közönynek, gúnynak, valamint készséges lényegre szorítkozásnak.Általában levonták rossz következtetéseiket, s csak hallgatták. Aztán sarkonfordult végül, soha nem mulasztva el egy gyors kis becsmérlő ráhunyorítást a berendezési tárgyakra. Mindig el-elmerengő, csodálkozó tekintetét, szinte mozdulatlan, kényelmetlen testhelyzetben feszengő, cigarettát tartó kőalakját egyedül a biztonsági kamera rögzíthette, az irodájába belépők kerülték pillantását. Pedig ő nem őket tagadta, furcsállta. Ők mindenképpen léteztek.Nem vitatta, még élvezte is. Úgy tűnt azonban hogy a tárgyakat nem lehet becsapni, hazugságba zárni, túl élesek rajtuk a körvonalak,mint ahogy velük kapcsolatban túl élők a tények, a megoldások. Akár írásba is merte volna adni, hogy soha sem nyugodna meg semmilyen hírtől ami itt ülvén érheti, nem lehetne benne teljesen biztos hogy ő tényleg emögött az íróasztal mögött ül, és ez a valódi, megszokott, mindennapos munkája.